Mindenképp szeretnék erről egy bejegyzést írni, mert sokan, sok féle képpen értelmezik ezt a nagyon egyszerű érzést. Véleményem szerint cselekedjük, tetteinkkel mutassuk ki, ne hangzatos és magas röptű mondatokban írjuk le. Ennek persze megint aktualitása van. Kiderül hamarosan, hogy miért. Addig meg gyűjtöm a gondolatokat a fejemben, hogy legaább legyen annyira értelmiséginek ható, mint amilyen levelet én kaptam nem rég. :/ És igen,kinyitottam a blogom és igen, itt fogom leírni a hazugság áradatot, amivel folyton megtalálnak......

....főként azoknak akik hangosan kiabálva a vérségi kötelék mögé bújva, másokat lenézve, ám magukban a hibákat meg nem látva osztják az észt és szart kavarnak!!!  Ja és akinek nem inge, ne vegye magára! Mellesleg az idézet, amit ajánlottam, anno még ennek a blogomnak a mottója volt....

"A kötelék, mely igaz családot összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm." (Richard Bach)

Most jutottam odáig a dolgaink után, hogy elolvassam a majd összes bejegyzést, amit az elmúlt másfél év alatt írtam. Nem kommentálnám, hogy milyen érzéseim lettek ezzel kapcsolatban. Megtettem a tőlem elvárt lépést, akiket arra méltónak éreztem, és éreztem valami féle jogosságot a sérelmükben, azoktól bocsánatot kértem, bár jelzem, a visszaolvasás után megállapítottam-ahogy emlékeimben is élt-hogy semmi negatívat nem írtam, nem mentem részletekbe, ami egy bejegyzés volt, az a nagy általánosságról szólt, hiszen akkor több, mint sok hasonló történés volt a környezetünkben. Jogos, hogy magán jellegű volt a probléma és nem a nyilvánosságra tartozó, de nem is írtam volna le-ki magamból a dolgot, ha nem lettem volna napi szinten többször is érintett a dologban. Megviselt mind érzelmileg, mind fizikailag az, hogy nem tudtam úgy kezelni a dolgot...közönyösen. Nem volt kivel megbeszélnem, a terhek meg csak rakodtak rám és nem kértem, hogy tegyék! Sajnálom!!!!!!!

Igazából sajnálom ezt a blogot, mert valóban  a napi történéseim, érzelmeim íródtak benne, hozzám nőtt, sokat segített abban, hogy a vélt vagy valós sérelmeim-bárkitől, bárhonnan-sikerüljön valahogyan átlépnem, mert sokszor jobban feszített, mint elviselhettem volna. Tanultam megint, sokat!!!

Azoknak akik eddig olvastak és nem csak a kukkolás volt a lényeg, azok tudják, hogy megtalálhatnak, érdeklődhetnek felőlünk és köszönöm, mert sokszor többek voltatok, mint egy jó barát.... Hát csak ennyit akartam.